Zámbó Jimmy emlékkoncert




Zámbó Jimmy emlékkoncert a Vigadó nagytermében

2010-02-14 


Február 14-én, vasárnap 19 órától Zámbó Jimmy emlékkoncert lesz a Vigadó nagytermében. 
Fellép: Jankai Béla, Pálmai Zoltán és Szabó József. A Jimmy Band 1997-től állt fel a "Király" mögé, miután közösen készítették el a "Fogadj Örökbe" c. hanglemezt. Az alapító tagok - Pálmai Zoltán dobos, és Jankai Béla billentyűs producer - az énekes haláláig koncertjein közreműködtek, és további
6 hanglemezt és számos tv műsort készítettek, amiket a mai napig ismételnek különböző tv csatornák.
2010 év elején a Jimmy Band úgy döntött, hogy a 2011-es, az énekes halálának 10 éves évfordulója alkalmából egy erre méltó koncertet rendeznek, melynek előzményeként határon túli előadásokat szerveznek Zámbó Jimmy emlékére. Az előadásokra meghívták az immár hazánkban népszerű Szabó Józsefet, akinek természetes hangfekvése hasonlít elhunyt énekesükére. Szabó Józsi a zenekar stúdiójában kezdte pályafutását, hangját már számtalan előadáson, tv műsorban hallhatta a közönség. Az előadáson felcsendülnek a legnépszerűbb Jimmy slágerek, melyek előadásához a technika lehetőségeit kihasználva az egykori szeretett énekest is a színpadra varázsolják a fiúk.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése